A sorban álltam, vártam és néztem ki a fejemből. Utolsó voltam és legalább harminc ember, -vegyesen férfi és nő- állt előttem, így lerakva magam mellé a poggyászamimat elővettem a mobilomat, és azon kezdtem el ügyködni, pötyögni.
Eközben láttam, ahogyan megnyílt egy újabb ellenőrző kapu is, viszont nem tudtam átállni, mert beakartak állni mögém...egy komplett testépítő csapat. Gondoltam, inkább nem dulakodok át közöttük. Visszafordultam a sorba, és hirtelen a csuklóm köré záródott öt ujj, és egy erős rántás kíséretében , szinte kiestem a tömegből.
Egy izmos mellkasnak csapódtam, majd két izmos kar fonódott derekam, és hátam köré. Vállamon éreztem, ahogyan valami nedves találkozik bőrömmel.
Hatalmasakat dobbant a szívem, és úgy éreztem, nem soká nekem is könnyek fognak gyűlni szemeimbe, mindez csak azért nem történt meg, mert a kamerák állandó, folytonos kattogása, és villogása kizökkentett ebből az idillből.
Hirtelen két kezét az arcomra fektette, és fejét oldalra döntve hajolt ajkaimra. Elgondolkodtam, hogy viszonozzam-e neki...hiszen már annyiszor lettem átverve, annyiszor voltam áldozat.
De mégis a pozitív oldalon döntöttem, bejutást nyújtottam neki, hogy újra feltérképezhesse a már jól ismert helyet. És ekkor minden félelmem elillant. Tudtam, hogy nem fog itt hagyni, nem fog megalázni. Tudtam, hogy szeretni fog teljes szívéből.
Nyakába karoltam, és szinte már ő tartott, ugyanis kiment a lábamiból az erő, és mozdulni alig tudtam ettől a csodától. Nagyon régen éreztem már igazi szerelmet, igazi vonzalmat. Úgy érzem, hogy az itt eltöltött idő alatt, ezalatt a körülbelül egy hónap alatt, sikerült elérni a célomat, elfelejteni Shawnt, és az emlékeit.
Helyette kaptam egy olyan embert, egy olyan sorsot, amit soha nem fogok megbánni, és emiatt érzem, hogy sosem fogok elmenekülni innen, vagy otthonról, hogy elfelejtsek mindent.
Rövidesen elváltunk egymás ajkaitól, bár nekem nagyon nehezemre esett...féltem hogy bármikor elveszíthetem.
-Én is szeretlek, Jimin. Nagyon régóta szeretném már ezt elmondani neked...de nem volt bátorságom. -mosolyogtam kissé szomorkásan, kissé pedig elszégyellve magam...képes lettem volna itt hagyni, így...
-Egy cipőben jártunk...jártunk. -halkan felnevetett, és újabb csókba invitált, mely már nem tartott olyan sokáig, viszont annál érzékibb, szenvedélyesebb volt- Lehetne egy kérdésem?
Aprót bólintottam...féltem.
-Így is képes leszel elmenni? Itt hagyni?
Láttam, ahogyan csillog a szeme. Ő is félt...csak ő a választól.
Halványan elmosolyodtam, és ujjammal letöröltem a még arcán pihengető könnycseppeket. Lágyan megráztam a fejemet, jelezve, hogy nem...nem leszek rá képes.
-Nem tenném ezt meg veled. És a srácokkal sem.
Egy hatalmasat sóhajtott, és újra átölelt, szorosan magához láncolt.
Én is köré fontam a karjaimat, majd mélyen belélegeztem illatát. Megnyugtatott.
-Nem akarom megszakítani a romantikus pillanataitokat...-tört át a tömegen Rinnie-...de akkor most mi van!? -értetlen fejet vágva dünnyögött, nekem pedig muszáj volt elmosolyodnom
-Hát...
-Az van, hogy otthon Suga majdnem szétvert. Aztán hozzám vágott egy papírt, elolvastam, és ennek a kis csodának -Jimin rám mutatott, majd folytatta- volt a búcsúbeszéde...vagy elköszönése, vagy nem tudom minek nevezzem.
-És hogy kerülsz ide? -Rin egyre kevésbé értette a dolgokat
-Úgy, hogy azonnal elindultam, miután elolvastam az üzenetet, és félúton taxiztam, félúton meg futottam idáig.
-Ennyire fontos vagyok számodra? -csillogtak szemeim, és kezdtem homályosan látni a lassacskán előtörő könnyektől
-El sem tudom mondani, hogy mennyire. -vont magához, és a homlokomra adott egy puszit
Rin elkezdett bennünket kivonszolni a reptérről, miután összeszedtem a holmijaimat, és a lelkemre kötötte, hogy még egy ilyet nem szeretne. Én, mint egy kisgyerek, aki épp valami rosszat csinált, úgy álltam előtte, és hallgattam a dorgálását, majd elengedett bennünket.
Kézenfogva sétáltunk az utcákon haza a dormig, és most volt az első alkalom, hogy, mint egy pár töltöttünk el valamennyi időt. Egyáltalán mi most járunk?
Kínos volt a csönd...egyikünk sem szólalt meg.
Végül kénytelen voltam megtörni, mert már nagyon ott motoszkált az imént felidézett kérdés a fejemben.
-Jimin...
-Mondjad! -megállt, és szembefordult velem mosolyogva- Baj van?
-Nem...csak...mi most...
-Eléggé egyértelmű nem? -kuncogott
-De még nem mondtuk ki hivatalosan...szóval a kezedet sem foghatnám. -rántottam ki ujjaimat az övéi fogságából, de ő elkapta a derekamat, és a mellettünk levő épület falához préselt.
-Mi mostantól egy párt alkotunk. És az enyém vagy! Soha többé nem foglak elengedni. -hajolt ajkaimra, és egy lágy csókba hívott
-Oké...mehetünk tovább...ez így...nyilvánosan...elég zavarbaejtő.
-Hmm...akkor többször fogok ilyet csinálni.
-Hagyj!
-Ha hagynálak az lenne a baj. -vigyorgott önelégülten
-Azt a nagyképű fajtádat Park Jimin! -emeltem meg a hangomat, persze nem haragból
Ő nevetve kezdett el futni hátizsákommal a hátán, és utazótáskámmal a kezében. Természetesen nem tudtam utána futni, mert a mögöttem guruló bőrönd megakadályozott, így bevárva az utolsó sarkon, ahol elkellett kanyarodnunk sétáltunk tovább együtt, kézenfogva.
A dorm ajtaja előtt megállva, boldogan nyitottunk be, de nem adtunk ki semmiféle hangot, még a bőröndöt is felemeltük, hogy ne csapjunk zajt.
-Na...kedves Jimin! Hol a fészkes fenében voltál te...eddig...-Yoongi szava elakadt, ahogyan meglátott, szemei csillogni, majd könnyesedni kezdtek, és vészes gyorsasággal közeledett felém, majd ölelt meg szorosan, úgy ahogyan soha.
-Na, Suga hyung azért ésszel... -próbálta lefejteni rólam a fiút, de az olyan tekintettel jutalmazta meg barátomat, amilyet még egy gyilkos sem érdemelt volna meg
-Van pofád ilyet mondani!? Kishíján lelépett miattad.
-Már...megbeszéltünk mindent. -nyeltem egy nagyot, majd megöleltem Jimint, és a mellkasára fektettem fejemet
-Ezer szerencsétek! Nem bírtam volna ki ha elmész kislány! -hallottam meg NamJoon mély hangját, és nem bírtam megállni, hogy ne öleljem meg.
-Mi ez a nagy öröm? -jelent meg Jin, majd amikor meglátott, az örömtől hirtelen hozzám rohant, és felkapott, majd megpörgetett.
-Oké, elég lesz Jin. -nevettem- Többiek merre vannak?
-A hármas szobában vannak...épp a depressziójukból próbálnak kilábalni.
-Miért mi történt? -kerekedtek el szemeim
-Mondjuk majdnem elmentél!? -vágott értetlen fejet Suga, majd összeborzolta a hajamat
Én csak meredten néztem magam elé...így megviselte őket?
Lábaim maguktól indultak el az említett szoba felé, majd bekopogtam az ajtón, amint odaértem.
-Nem vagyunk kíváncsiak senkire! -hallottam meg egy rekedtes hangot...ez Hopi
Lassan nyitottam ki az ajtót, majd dugtam be a fejemet:
-Még rám sem?
Mind a három srác felpattant az ágyból, és egyszerre rohantak le. Alig bírtam megállni a lábamon, úgy letámadtak, de nagyon boldog voltam, hogy így örülnek a jelenlétemnek.
-Még egyszer...ilyet csinálsz...-dadogta Tae
-Nem fog előfordulni.
-És Jimin? -szipogott Kook
Beharaptam ajkamat majd kezemmel legyintve mutattam, hogy jöjjenek ki a nappaliba.
A már üdvözölt társaság, és Jimin ott ült a kanapén, majd mikor meglátott rögtön fel is ugrott, és mellém lépett.
Szorosan magához ölelt, majd arcomat megérintve jobb kezével, ajkaimra hajolt, és egy szenvedélyes csókba hívott.
-Jól van, jól van. Megértettük volna úgyis, ha csak elmondod szavakkal. -takarta el a szemét Kook
-Mit fogsz csinálni pici Jungkook ha a melletted lévő szobában más is lesz!?
-Úgy érted...sze...
-NEM! -kiáltottam el magamat- Ettől nem kell félnetek! -tiltakoztam
Jimin tettetett szomorúsággal lebiggyesztette a száját, mire én gyengén az arcára legyintettem.
-Piszkos fantáziájú.
-Csak vicceltem...-kacsintott...-jah...persze-
Mindenki hangos nevetésben tört ki, köztük én is...erre már nem lehet mást reagálni.
Örültem, hogy végre minden megoldódott, Jiminnel is sikerült tisztázni a dolgokat, és mindenki boldog. Nagyon jó életünk lesz így nyolcan, tudom.
*Jin szemszögéből*
Miután Jimin elment, tudtam, hogy visszafogja hozni a lányt. Volt bennem egy kis félsz, de bíztam a képességeiben. És hál' Istennek, nem kellett csalódnom a csapattársamban! Sok mindenre képes, és tudtam, hogy ezt is megfogja majd csinálni.
Boldog vagyok, hogy végre mindenkinek szép lehet az élete.
Remélem, bajmentes időszakok elé kell majd néznünk a közeljövőben.
*NamJoon szemszögéből*
Amikor megláttam az ajtó előtt Sophiet, elmondhatatlanul boldog voltam. Tisztelem Jimint, hogy nem hagyta elmenni, és végül harcolt érte.
Tudom, és érzem, hogy nagyon jól meglesznek mostantól együtt. Ha pedig baj adódik!?
...hát...azért vagyok leader, hogy segítsek, nem?
*Yoongi szemszögéből*
Mikor már azt hiszed, hogy elveszíted azt a személyt, aki szinte a legtöbbet jelenti neked, megbízol benne, és legjobb barátodként tekintesz rá, aztán hirtelen mégis visszajön, megjelenik előtted...
Felbecsülhetetlen érzés. Minden egyes részem remegett, amikor megtudtam, hogy minden tisztázódott a két bolond között. Összeillenek, és remélem nagyon sokáig boldogítják majd egymást.
*J-Hope szemszögéből*
Míg én a maknae line két tagjával depresszióba estem, a többiek próbálták elfelejteni a történteket. Nekünk viszont nem ment egy könnyen.
Viszont nem is kellett, hogy sikerüljön, mert nem ment el, nem kellett csalódnunk benne, és velünk marad. Jiminnek pedig nagyon ajánlom, hogy tartsa rajta a két szemét, és vigyázzon rá. Nem szeretnék még egy ilyen esetet. Nagyon nem.
*Tae szemszögéből*
Hobi hyung rosszkedve rám is rámragadt, hiába nem akartam foglalkozni a dologgal. Addig sírtam, hogy már pirosak és duzzadtak lettek a szemeim. Nagyon régen volt már ilyen, és nem pont most szerettem volna ilyet átélni. Legyengített, és elvette minden életkedvemet. Akárhogyan...mégis csak több mint egy hónapról van szó. Mindennap láttuk, közöttünk volt, és hiányzik. Bár még nem ismertük a lányt annyira, hiányzik.
Viszont amikor megláttam, hogy nem ment el, hanem hűségesen kitartott mellettünk. Felemelő volt. Minden rossz érzés eltűnt, és csak a boldogság maradt. Legközelebb inkább a nevetéstől sírnék, mintsem a bánattól.
*Jungkook szemszögéből*
Mint legfiatalabbat, természetesen engem is megviselt Sophie távozása. Bántott, hogy távolságtartóbb voltam, és nem ismerkedtem meg vele annyira, ahogyan azt én elterveztem, és ahogyan szerettem volna.
De az Istennek hála, lesz rá alkalmam, hiszen nem hagyott minket itt. Visszatért a mi bolondos társaságunkba, és nem is fogjuk elengedni többé. ha netán összevesznek Jimin hyunggal, majd kibékülnek. Innen nem fog elmenni!
*Jimin szemszögéből*
Még aznap este, elővettem az éjjeliszekrényem fiókjából a gyertyáimat, amiket ott tartottam, és felvittem őket a tetőtérre. Szétszórtan elhelyeztem, majd meggyújtogattam őket egyessével. A kertben lévő bokorról szedtem néhány szál virágot, melynek szirmait elszórtam. Szép összképet mutatott a kis meglepetésem.
A lehető leggyorsabban mentem le a házba, és kerestem fel a páromat.
-Sophie! Velem jönnél? -mosolyogtam
Ő szintén mosolyogva bólintott, majd egy sálat kötöttem a szemére.
-Ez minek?
-Van egy kis meglepetésem. -amint lazán rákötöttem fejére a puha textilt, a karomba vettem a lányt, és elindultam vele
-Tudod...van lábam is. Tudok egyedül sétálni.
-Nem szeretném, hogy eless.
Erre már nem szólt semmit. Végül fent a "helyszínen" letettem, és megszólaltam:
-Készen állsz?
-Persze. -kuncogott
Lassan eloldoztam az anyagot, majd elhúztam a szeme elől.
Elnyíltak az ajkai, és könnyesedni kezdtek a szemei.
-Tetszik? -halkan kérdeztem meg...itt nem volt helye a zajnak
Elég volt az, ami az utcáról szűrődött idáig.
-Nagyon! Köszönöm! -szipogott
Óvatosan letöröltem az arcáról a nedves cseppeket, és magamhoz ölelve, egy puszit nyomtam homlokára.
-Nagyon szeretlek! -suttogtam
-Én is szeretlek Jimin! -elmosolyodtam, majd lágyan az ajkaira hajoltam.
*Írói szemszög*
Nehéz időszakon ment át mindenki.
Sophie azért költözött el otthonról, hogy felejtsen. Aztán belecsöppent kedvenc koreai bandájának az életébe, nem is akárhogyan.
Nem elhanyagolandó, hogy az egyik sráccal elég szoros érzések kötötték össze.
De ott volt Yoongi barátnője is, aki egyik pillanatról a másikra hagyta ott a fiút.
Viszont Suga erős fiú volt, és nem tört össze. Persze, megviselte, de hamar túltudott lépni.
Mégis...a legtöbb nehézség elé Sophie és Jimin állt. Nehéz volt nekik összejönni, kapcsolatot kialakítani, de a végkifejlett a lényeg. Az, hogy sikerült.
TaeTae és Kook segítő szándékkal próbált közbe avatkozni, de balul sült el a dolog. Rosszul is érezték magukat az eset után a srácok. Végül hagyták, had alakuljon ki magától a dolog.
A kupaktanácson, ahonnan kirekesztették a két hősszerelmest, úgy döntöttek nem szólnak közbe. Ez, mint kiderült, nem volt jó ötlet...
Vagy talán mégis!?
Hiszen, bár Sophie úgy döntött, hogy hazamegy, Jimin megállította, és ott marasztalta szerelmi vallomásával.
Itt kapjuk meg a választ: Jó döntés volt nem közbe avatkozni.
Jimin legalább magától jött rá arra, mennyire is szerelmes, és eljött annak is az ideje, amikor ezt bekellett vallania.
Sophie pedig erre várt.
És ez volt az a dolog, az a szikra, melynek hatására Szöulban maradt a lány, és megértette, a fiú nagyon szereti őt.
És megígérték egymásnak, hogy örökre együtt maradnak...
Forever_Together
________________________________________________________________________
Sziasztok!^^
Ez itt a vége! Hosszabbra terveztem a blogot, de így alakult!
Először is szeretném megköszönni azoknak, akik az elejétől, a végéig kitartottak, és olvasták a történetet! Külön köszönet a rengeteg véleményért is! :) <3
Fogalmam nincs mit mondhatnék még.
Nem igazán jönnek a szavak:(
Na de. Mindenkit szeretnék megkérni, hogy írjanak véleményt, nagyon fontos lenne. Írjátok le mi volt a kedvenc részetek, mi nem tetszett benne, és összességében milyen volt a sztori teljes egészében!:)
Köszönök még egyszer mindent!:3
Sziasztok! ^-^
